Krakk

Emberek százait is képes befogadni ez a tér, a lakótelep főtere. Áll itt iskola, tömegközlekedési csomópont, önkormányzat; reggelente áthalad rajta több ezer ember, aztán ugyanúgy megteszi ezt az utat délután. Ha az itt álló épületeken és fákon túl biztos pontot kellene, hogy keressek, Emil lenne az.
Emil, aki minden reggel, hét óra nulla nullakor megjelenik és leül a tér legnagyobb gesztenyefája alatt lévő padra. Mindig van nála egy szatyor, benne a napi figyelés energiáját biztosító vízzel és pár szendviccsel, amit szenilis édesanyja készít neki annak biztos tudatában, hogy fia iskolába megy. Pedig fiacskája bizony már elmúlt ötven éves, ráadásul végzettségét tekintve is alig-alig jutott el a középiskola végéig, tehetsége pedig kizárólag a figyelésben összpontosul: a statisztika volt a kedvenc tantárgya.
Emil alacsony, köpcös, feje tetején kopaszodó alak, legidegesítőbb tikkje, hogy szemüvegét folyton orra tövére igazítja, akár lecsúszott, akár nem. Hét órai megérkezését követően térdére helyezi kezeit és figyeli a munkába induló tömeget.
Hét óra nyolc: megjelenik az a lány, hátán a hegedűtokkal, fején fejhallgatóval, télen-nyáron szoknyában. Hét óra kilenc: érkezik a fiú, aki folyton késésben van, fut a tornazsákjával. Hét óra tíz, jön Kamilla néni, a szomszédjuk. Kedves, öreg hölgy, bár kissé gonosz. Megy a gyárba takarítani az éjszakás műszak otthagyott mocskát, és megelőzni a délelőttösökét.
Itt megigazítja szemüvegét, hiszen hét óra tizenkettőkor érkezik Ő, a Gyönyörű Angyal, akinek érkezésekor a galambok felröppennek a háztetőről, és ezt csak Emil vette észre eddig, igen, ő tudja ki is ez a nő, ahogy azt is tudja, hogy egyszer majd viszonozza tekintetét, ránéz majd a tér egyetlen biztos pontjára és azonnal beleszeret. Talán ma, talán ma majd nem csak elsétál, talán ma majd észreveszi, hogy a biztos ponton túl Emil nem csak hogy mobilis, de még többfunkciós is! Talán ma!
Órájára pillant, megigazítja szemüvegét, és már meg is jelenik a távolban Ő. Mennyei pillanatok ezek Emil számára, euforikus állapotot hordoz magával a hét óra tizenkettő perc.

végletek

tüdőmben lüktet a fájdalom.
angyaltalan, álomtalan hajsza:
hallgasd, ahogy átordít a falon
halálom és lélegzetem harca

mondanám, hogy örökké itt leszek,
hogy nem adom meg magamat tényleg.
mondanám, hogy nem színházkodom,
hogy nem leszek a legrosszabb véglet.

pénzérmédet add

bonyolult képleteim eredményhez jutnak,
hogy aztán a múltnak,
a legsötétebb kútnak
pénzérmédet add.

egyszerű vonalaim kiutat keresnek,
égtájaknak és feleknek,
mindenkit szeretnek
ismerni halálnak.

hazugságaimról

sötét és sziklllás éjjel helyett
a mélységem most világos patak.
te akartad hogy szíved felett
lebegjek én nem is akartalak.
én szomjas voltam és inni kértem.
inni kértem és nem adtál.
én nem tagadtam létezésem
te láttál úgy mintha álmodnál.

rablás

tolvajok tömegével van tele a város
nem tagadom, én is köztük járok
a jelzés a testemen másképp fénylik
elveszem erőmet az utolsó vérig

nyitány

csak
:szó:
:szóhalom:
de
:váll:
:vállalom:
nem titkolom ki vagy

a
:dal:
:dallamot:
te
:hall:
:hallgatod:
holdjának dúdol a nap

Illúzióink blogja

Legkedvesebb Barátnőmmel, Pálfi Zitával létrehoztunk egy játékblogot, aminek a lényege, hogy adott címek, témák alapján mindketten írunk novellát/verset/elbeszélést, éppen amit hoz az ihlet.

Ha van kedved, lesd meg az  oldalt!

Link: Illúzió – nekem tükör, neked tükör

Blablabla

Suhanó gondolatok a háttérben… Ki tudja min jár az agyad…

Írd le nekem az első mondatot, ami most az eszedbe jut!

Csapd fel a könyved!

Ez egy játék, a lényege:

1. Ragadd meg a hozzád legközelebb eső könyvet!
2. Csapd fel a könyvet a 23. oldalon!
3. Keresd ki az ötödik mondatot!

…és írd ide kommentbe

Az én első mondatom:

“Olyan ez, mint amikor sós vízben úszunk.” (A vonzás hatalma)

folyton

folyton csak torlódik az itt. a most.
folyton csak torlódnak a rébuszok.