pardon

furcsa bezártságom
levegő után kapkod
fuldokolva közözi
holdamat a naphoz

viharban fürdőzve
ülök a tóparton
néhány idegennel
és kérdezik:

jaj pardon
volt-e már a holdon
elnézést
szólt-e már a naphoz

furcsa bezártságom
levegő után kapkod

fuldokolva kötözi
karját
keresztjére
inkább szenved így
csak ne kérdezzék végre
semmiről. és mégis:

jaj pardon
nem rossz a napon?
elnézést
ez a kereszt miféle?
és merre tart
újabb menekülése?

Ima

magamból kiölni nincsen alkalom,
mert fáradó szívem és zsibbadó alkarom
arra kérlel, hogy pihenjek le végre,
keverjek álmot a lassan zúgó vérbe,

mielőtt megalvad bennem,
csak mert szerettél,
és zavart fejemben
isten is te lettél,

de hitem meghalt
és most úgy szeretsz,
hogy istenem többé
már nem lehetsz.

de magamból kiölni nincsen alkalom,
mert fáradt szívem és zsibbadt alkarom
arra kérlel, ne dobjam el ami volt,
hogy vérem gyorsulása neked szólt,

és nem alvadt belém,
mert szerettél,
és zavart fejemben
isten is te lettél,

és bár az ütem változott,
megmaradt a lényeg:
örökkévalóság ahogy
szeretlek téged.

Menedék

talán a tegnap rímbe szedett, a ma csak egy tévedés.
a holnap csak egy álom, ami tegnap véget ért,
de csak ma tudod meg, hogy holnap mit jelent,
hogy tegnap megtaláltad a mában a végtelent,
és holnap szabadabban gondolsz a tegnapra,
a mában újra éltet átrakod holnapra,
amiből ismét tegnap válik, amit a mában éltél át,
és holnap majd rájössz, ha a tegnap hiába várt
a mára, mert az mérgezett, ám holnapra kitisztulhat,
mert ami tegnap üvöltött, mára már elhalkulhat.

talán a holnap csak egy álom, a tegnap rímbe szedett.
a ma csak egy tévedés, amit holnap kinevetek.
ha tegnap fáradt voltam, azt ma kipihenem,
és azt álmodom holnap, ami tegnap történt velem,
és ma még nem tudom, hogy a holnap mit hoz,
de a tegnapot igazítom a most kavargó mához,
és holnap majd elalszom, hogy a tegnapra visszatérjek,
ma pedig levegőt veszek, hogy holnap is tovább éljek.

talán a tegnap rímbeszedett, a ma csak egy tévedés.
a holnap csak egy álom, ami tegnap véget ért.
ma még csendben vagyok, de holnap majd nevetek,
hogy miért tegnapnak hívjuk, ami ma történik meg,
hogy a holnap a jövő, és a tegnap múltként él,
pedig amit ma teszek, az holnapra véget ér,
majd tegnapba csúszik át, és ismét a mának élek,
és holnap verset írok a tegnap estéjének,
de ma felébredek, és fel fogok holnap is,
mert tegnap rájöttem, hogy minden a mába folyik,
hogy a holnapom még üres, a tegnapban már ott vagyok,
de a mára igazából csak a holnapom az ok.

végletek

tüdőmben lüktet a fájdalom.
angyaltalan, álomtalan hajsza:
hallgasd, ahogy átordít a falon
halálom és lélegzetem harca

mondanám, hogy örökké itt leszek,
hogy nem adom meg magamat tényleg.
mondanám, hogy nem színházkodom,
hogy nem leszek a legrosszabb véglet.

pénzérmédet add

bonyolult képleteim eredményhez jutnak,
hogy aztán a múltnak,
a legsötétebb kútnak
pénzérmédet add.

egyszerű vonalaim kiutat keresnek,
égtájaknak és feleknek,
mindenkit szeretnek
ismerni halálnak.

hazugságaimról

sötét és sziklllás éjjel helyett
a mélységem most világos patak.
te akartad hogy szíved felett
lebegjek én nem is akartalak.
én szomjas voltam és inni kértem.
inni kértem és nem adtál.
én nem tagadtam létezésem
te láttál úgy mintha álmodnál.

az egy olyan mérgező izé

nanemár! hangnemed fülemnek sértő.
“nem jöttél” – hiszen már késő!
majommá tennél, de nem akarom hallani
hangodat. szavakkal bizonyítani
hűségemet egy hűtlennek?
vagy csak homályosan látom ki vagy te?
(az orromból turkálom elő a múltamat.
bocsánat. én is megcsaltalak.)

nanemár! úgy vesztesz, ahogy győztél.
már így is túl-időztél
bennem. soha nem nálam.
parázs akarsz lenni a cigarettámban?

nanemár! röhög a depresszióm.
a Befejezetlenséged gnóm.
munkaképtelen emlék és dátum.
Angyal?
nanemár!

conium maculatum.

hagyjatok

mennybéli csaták istene: ég veled
átadtad a hajnalt, de égetett
fájt nagyon.

forgolódtam egyre az ágyban
a tagadás tagadására vártam
de hagyom

most már a folyamatot égni
nem köpöm le. és visszanézni
sem fogok

mennybéli csaták harcosa voltam
ritmusom ott van a kürtszóban
hagyjatok.

félek

attól félek utolérem magam,
abberált ritmusom mintha te
irányítanád. jaj, és agyam
elöntenéd, és, jaj, vérébe
mérget öntenél. attól félek
egyszer utolérem magam végleg,
abberált ritmusom: mintha téged
keresnélek tényleg.

esetek

zokogtam. megesett.
elesett lábam karomba.
boldog is voltam: mérgezett
növény állványodon. beoltva

zokogok. megesek.
hideg van a polcodon.
társam csak egy  képkeret.
nem én állok benne, tudom.