nyitány

csak
:szó:
:szóhalom:
de
:váll:
:vállalom:
nem titkolom ki vagy

a
:dal:
:dallamot:
te
:hall:
:hallgatod:
holdjának dúdol a nap

rés

pihenő izmok menet közben
dalt dúdolnak a menetközben
távolodnak de oda nem érnek
akkor sem ha közelednének
távolodás helyett. a lírikus
szemlélteti hogy néha kuss…

…kulcsfontosságú a kérdés
hogy hol van a logikán egy kis rés
amin a lírikus tekint odabentre
a távolodásra rászegezve
tekintetét.

hat oldalú

kocka vagyok, hat oldalú.
éppen merre fordulok:

birtokló    odaadó
kimondó        elhallgató
áldó és jaj    átkozó

oldalamra szeszélyesen

kocka vagyok, összerakott.
széleimen a ragasztó:

birtokló    odaadó
kimondó        elhallgató
áldó és jaj    átkozó

szerelmed a szeszélyemen.

gyilkos

erőtlen, elszürkült ritmusra
mondja a szívem, csak mondja
a fehéret,
a feketét.

szemeim alá mély gödröt ás,
előtted burkot ölt a titkolás.
megreped:
ha megértenéd,

ehhez is ketten kellünk

mintha vízesést néznél
hegy peremén állva
agyam halk zúgása
völgybe áradása
mintha úgy őriznék
hatalmas lombú fák
hogy medréből ki nem fut
ha mégis felkiált
mintha ritmusom adná
dalomhoz az ég
szívdobbanásom szól:
még még még
mintha az összkép
:vízesésből vers:
attól kelne életre
hogy átfutja szemed
mondd hogy ez pátosz
mondd hogy ostobaság
de hegyről ha völgybe ér:
benned csobog tovább

ébredj

törökülésben térdre könyökölve
tenyérbe helyezett arccal bambulok
kitűzött célom hogy amíg téged
nem láthatlak: meg sem mozdulok

mit mondjak… az időm így végtelen
de csak úgy ahogy a fantáziám
ha megunom a semmit: szőnyegem csíkjait
sorvezetőnek is használhatnám…

így teszek. vitába nem szállok rímekkel
és az sem érdekel ha elzsibbadok
kitűzött célom hogy amíg téged
nem láthatlak: meg sem mozdulok

mit mondjak… tér nem távolság
nem győzöm eleget ismételni ezt
az egyik csík lehet épp hozzád vezet
idő szorozva térrel egyenlő: veled.

ez új tervem úgyhogy ráülök
a hozzád-csíkra és behunyom szemem
neved suttogva megoldásként
szorzó és szorzandó melletted terem

látom ahogy alszol így csendben nézlek
kisördögöm felkiált: most vonjunk gyököt!
mosolygok ötletére és engedelmesen
végigsimítom a szemöldököd

de jaj: a kisördög sosem alszik
most jöhet az összeadás!- mondja.
ha kisangyal van legyen kisördög is:
csókot lehellek homlokodra

arcodon ráncok játéka indul
álom és ébrenlét közötti tánc
az utóbbi vezet: felnyitod szemed
és egy pillanatra engem látsz

de egyből egy táncod képlete
eredménye -milyen kár!- a nulla.
törökülésben térdre könyökölve
a szőnyegen ücsörgök újra.

helyére kerül a tér és időm…
mit mondjak… már nem végtelen
célomat elértem: láttalak téged
mégis mozdulni képtelen

vagyok. de vitába nem szállok
akaratommal. helyet a szavaknak!
irodalmat rendelek matematikához:
kinézek egy új csíkot magamnak…

ámen

az égre nézek: birtokol.
a földre nézek: elnyel.
a nagyvilágban nincsen még nyomom.
az alvilágban már nem kell.

vannak-e bűneim? vannak.
félek-e esténként? félek.
gondolataim nyugton sosem hagynak.
de időt adnak az ébredésnek.

és mozdul a kéz: vonalat rajzol,
vonalat.
és mozdul az ér: benne a bűn
végleg felszakad.

és fut szabadon: üldözi a feloldozást.
ámen.
ámen.
de ellencselekvést vár.

az égre nézek: alázattal.
a földre nézek: biztosítva.
a nagyvilágban tévelyegve lépek,
az alvilágot mégsem visszasírva.

alkotott

az alkotás alkotja alakomat.
alkotom az alkotó alakokat.

szótlan szavalás szavakban,
szavalatlan szóló szózatban

az alkotott alkotott alkotót,
a szózat szólja a szólózót.

kecses ívben előtűnik képletem,
aranyhomok utam a kék egen.
nincsen már hitetlen hit bennem,
nincsen már üres nincs bennem.

az alkotás alkotja alakomat.
alkotom az alkotó alakokat.

szótlan szavalom szózatom:
szóban nem, vonalakban tudom.

ájulásig

mélyet lélegzem, kiútját elzárom,
ájulásig zengjen bennem hűs szele
a mindenségnek:
szeret, mégis átkoz – őriz, de feláldoz.
talán már csak viszonozni kellene
játékát velem.         bátor félelem
félelmes bátorság
a világ olyan tág
olyan tág a világ
belevág arcomba
arcomba belevág
hűs szele. mélyet lélegzem,
ájulásig lent tartom: bennem
mindörökké zengjen.
fel is út, le is út. – nincs kiút, nincs hova.
kérdésre válasz? a válasz a kérdés.
istennek világ az otthona.
világnak isten a mostoha.
nézz és láss.
tűrj és leigázz.
tagadj és vallj.
félj és belemarj.
mélyet lélegzem. lételem.
akár a szívnek a félelem.
döntéseimet érmével hozom.
és megfontolom, hogy hol is hagyom
örökérvényű lábnyomom.

otthon

karom kitárva mutatom:
tessék
én vagyok most az egység

darabokra szedhetsz
láthatsz
mindent
csak nem csodákat

sérelmekben mérhetsz
szerelmekben mérhetsz
szavakban mérhetsz
őrültségben mérhetsz

belőlem mindent kérhetsz

karom kitárom mutatom:
tessék
ez itt az otthonom