végy egy csészényi embert
szórj rá egy csipet vágyat
egy kávéskanálnyi fatalizmus
az ízének nem árthat
adj még hozzá képességet
hogy szeretni tudjon nagyon
a lélek poklában áztasd kicsit
hagyd fulladozni vakon
tégy hozzá belső világot
dobj közé egy kis drámát
kiáltozzon csak legbelül
hogy nem érti saját álmát
és hagyd kiáltozni, végre is
ne hallja őt meg senki
a pokolban szerzett hamut
magáról neki kell levetni
majd mikor már látod rajta
hogy emberivé érett
adj nevet a kínjainak
rakj hitébe mérget
pörgesd meg tengelye körül
forgasd meg olyan vérben
hogy ne lássák őt, míg ő lát
mindent mások szemében
és amíg hagyod kihűlni
teremtő asztalodon őt
gyúrj neki ugyanez anyagokból
tökéletes szeretőt
hagyd, hogy egymásra találjanak
adj nekik ehhez szavakat
hogy anyaguk egyformaságára
rácsodálkozhassanak
