Képzelt riport egy nemíróval

Füstös kávéházba beszéltük meg a találkozót Cathrine Joana Tremble nemírónővel, hogy elsőként adjon nekem interjút, melynek témája elsősorban meg nem írt regénye, a Türelem.

Délelőtt tizenegy óra van, pontosabban 11:11, mely idő a kollektív időzavart igyekszik szemem elé tárni. Még négy perce van ideérni a művésznőnek ahhoz, hogy ne pontatlan emberként jellemezzem őt riportomban.

Épp kávémat rendelem meg a pincértől, mikor belibben, azaz inkább betrappol Cathrine, magára vonva mindenki figyelmét.

- Elkéstem? Nem késtem? – nézegeti orosz zsebóráját, amit nadrágja zsebéből varázsol elő.

- Nem késett, egyetlen percet sem.

- Remek. Rendelt már? Kávét kérek, tejjel, három cukorral. Hol van már a pincér?

- Türelem, Cathrine, türelem!

- Ó, igen, a türelem. Mostanában sokszor hallom ezt a szót.

- Ha már ilyen gyorsan rákanyarodtunk, mesélne nekem meg nem írt regényéről?

- Történetemnek fő szála egy élet története, az emberé, aki a halálával kezdett el élni.

- Bővebben?

- Nos, ki nem talált karakterem a könyv első meg nem írt fejezetében arra ébred, hogy éppen újra akarják éleszteni. Innentől veszi kezdetét a kaotikus folyamat, ahogy a halálával és az idővel dacolva kezdi el élni az életét – visszafelé.

- Érdekesen hangzik, ahogy sikerült ezt megkapóan, nem kis humorral vegyítve nem megírnia! Esküszöm Önnek, nem tudtam lerakni nem létező könyvét! Bár a harmadik fejezet után kénytelen voltam, idő hiányában.

- Kedves Öntől, és mégsem. Az ihletet tulajdonképpen nem létező nagyapám naplójának elolvasása alatt nyertem, megihletett az öreg meg nem élt története, kezdve első szerelmével, a háborúkon át egészen addig a pillanatig, míg unokái világra nem jöttek.

- Helyezett el könyvében szó szerinti idézeteket nem létező nagyapja naplójából?

- Természetesen igen. Azok a részek például, ahol önmagából kikelve, egy szál kórházi köntösben kergetik a nővérek az elmeosztályon, dőlt betűvel jelölve mind az ő naplójából lettek kiollózva.

- Miért volt elmeosztályon a kedves papa?

- Semmiség miatt, nagyanyám kupán vágta őt egy kuktával, mikor megtudta, hogy megcsalja őt, ettől behorpadt a feje, és egy hónapig visszafelé beszélt tőle.

- Ezért nem került a borítóra a figyelmeztetés, hogy a 40-42. oldalon tükörrel kell olvasni a regényt?

- Igen.

- Mondja, mennyi ideig tartott nem megírnia egy ilyen sokoldalú, bonyolult szálon futó regényt?

- Nem tartott éveken át, az biztos. Egy reggel felébredtem, nem ültem le a papír fölé és csak úgy bennem rekedt a szó. Összesen talán három hónap alatt nem írtam meg, éjjel-nappal nem ezen dolgoztam.

- Nem hiába nem lett best seller! Mit szól ahhoz, hogy nem ezt a könyvet választották az év leghumorosabb és egyben Önt sem az év tehetsége díjra?

- Fantasztikus érzés ilyen mértékű tiszteletben fürdeni! Nem tartozni a kortárs írók közé, mindig erre vágytam!

- Most, hogy nem felkapott író lett, miben változott meg az élete?

- Nagyban meghatározta az életemet. Nem költöztem nagyobb lakásba, nem lett kutyám. A baráti társaságom sem nőtt meg. Annyira lefoglal a hírnévben lubickolás, hogy sehonnan nem kések és sehová nem járok!

- Jó hallani mennyire kiegyensúlyozott lett az élete. Emlékszem, mikor utoljára találkoztunk, egy amatőr írók pályázatára nem beadott műve kapcsán, még egész más hangulatban beszélt az életkörülményeiről.

Cathrine rám néz, mosolyra húzza száját, szemében tükröződik az elégedetlenség. Rákérdezek, talán valamilyen magánéleti probléma árnyékolja be sikereinek kiélvezését?

A válasz nem meglepően, szinte már „ketrines”:

- Ugyan már, minden firkász kényszeresen hiszi, hogy a lelkembe lát… Kedves Uram, az egyetlen problémám, hogy nem értem, miért nem kaptam még meg a kávémat!

© Terebesi Zsui 2008.