184/113

hegyek
tavak
só
savas
magasa
kínoz
völgyeket
gyilkol
a porukba.

arcukat
mossák
mondd rá
mondd rá
hogy
öngyilkosság

184/69

cigarettát kérsz
szeretsz
mesélsz mesélek
nevetsz

elnyomod a csikket
utálsz
ordítasz ordítok
muszájt

cigarettát kérsz
szeretsz
felejtesz
felejtelek

elnyomom a csikket
hamarabb
muszáj vagyok
boldogabb
igazabb

184/77

emlékező
tehetség
vagyás
és
vagy
lehetség

felejtető
ártalom
halál
és
vagy
fájdalom

Ima

magamból kiölni nincsen alkalom,
mert fáradó szívem és zsibbadó alkarom
arra kérlel, hogy pihenjek le végre,
keverjek álmot a lassan zúgó vérbe,

mielőtt megalvad bennem,
csak mert szerettél,
és zavart fejemben
isten is te lettél,

de hitem meghalt
és most úgy szeretsz,
hogy istenem többé
már nem lehetsz.

de magamból kiölni nincsen alkalom,
mert fáradt szívem és zsibbadt alkarom
arra kérlel, ne dobjam el ami volt,
hogy vérem gyorsulása neked szólt,

és nem alvadt belém,
mert szerettél,
és zavart fejemben
isten is te lettél,

és bár az ütem változott,
megmaradt a lényeg:
örökkévalóság ahogy
szeretlek téged.

Menedék

talán a tegnap rímbe szedett, a ma csak egy tévedés.
a holnap csak egy álom, ami tegnap véget ért,
de csak ma tudod meg, hogy holnap mit jelent,
hogy tegnap megtaláltad a mában a végtelent,
és holnap szabadabban gondolsz a tegnapra,
a mában újra éltet átrakod holnapra,
amiből ismét tegnap válik, amit a mában éltél át,
és holnap majd rájössz, ha a tegnap hiába várt
a mára, mert az mérgezett, ám holnapra kitisztulhat,
mert ami tegnap üvöltött, mára már elhalkulhat.

talán a holnap csak egy álom, a tegnap rímbe szedett.
a ma csak egy tévedés, amit holnap kinevetek.
ha tegnap fáradt voltam, azt ma kipihenem,
és azt álmodom holnap, ami tegnap történt velem,
és ma még nem tudom, hogy a holnap mit hoz,
de a tegnapot igazítom a most kavargó mához,
és holnap majd elalszom, hogy a tegnapra visszatérjek,
ma pedig levegőt veszek, hogy holnap is tovább éljek.

talán a tegnap rímbeszedett, a ma csak egy tévedés.
a holnap csak egy álom, ami tegnap véget ért.
ma még csendben vagyok, de holnap majd nevetek,
hogy miért tegnapnak hívjuk, ami ma történik meg,
hogy a holnap a jövő, és a tegnap múltként él,
pedig amit ma teszek, az holnapra véget ér,
majd tegnapba csúszik át, és ismét a mának élek,
és holnap verset írok a tegnap estéjének,
de ma felébredek, és fel fogok holnap is,
mert tegnap rájöttem, hogy minden a mába folyik,
hogy a holnapom még üres, a tegnapban már ott vagyok,
de a mára igazából csak a holnapom az ok.

Ex libris

Mivel irodalomhoz kapcsolódik ez a grafikai alkotásom, felrakom ide is. Ezt az ex librist egy barátom részére készítettem, nagy büszkeség számomra, hogy a könyveit az én grafikámmal jelöli majd sajátjának. Katt a jobb minőséghez.

Nosztalgia

ott voltunk mind: néma, én és önmagam.
figyeltük a felhőkből kibújó fényt.
meg akartunk halni, ezer kínt felfalni,
de azért még kerestük a reményt,
hogy megmaradunk.
nem tagadunk
semmi olyat, ami bizonyított.
vártunk már rád
elől, hátul, keleten, délen, itt, ott.

ott voltunk mind: néma, én és önmagam.
a kihalt agyban egyre csak téged vártunk.
sötét volt az ég, fújt a hideg szél.
nem tagadom,
hogy nélküled fáztunk.
fáztunk.
fáztunk.

Képzelt riport egy nemíróval

Füstös kávéházba beszéltük meg a találkozót Cathrine Joana Tremble nemírónővel, hogy elsőként adjon nekem interjút, melynek témája elsősorban meg nem írt regénye, a Türelem.

Délelőtt tizenegy óra van, pontosabban 11:11, mely idő a kollektív időzavart igyekszik szemem elé tárni. Még négy perce van ideérni a művésznőnek ahhoz, hogy ne pontatlan emberként jellemezzem őt riportomban.

Krakk

Emberek százait is képes befogadni ez a tér, a lakótelep főtere. Áll itt iskola, tömegközlekedési csomópont, önkormányzat; reggelente áthalad rajta több ezer ember, aztán ugyanúgy megteszi ezt az utat délután. Ha az itt álló épületeken és fákon túl biztos pontot kellene, hogy keressek, Emil lenne az.
Emil, aki minden reggel, hét óra nulla nullakor megjelenik és leül a tér legnagyobb gesztenyefája alatt lévő padra. Mindig van nála egy szatyor, benne a napi figyelés energiáját biztosító vízzel és pár szendviccsel, amit szenilis édesanyja készít neki annak biztos tudatában, hogy fia iskolába megy. Pedig fiacskája bizony már elmúlt ötven éves, ráadásul végzettségét tekintve is alig-alig jutott el a középiskola végéig, tehetsége pedig kizárólag a figyelésben összpontosul: a statisztika volt a kedvenc tantárgya.
Emil alacsony, köpcös, feje tetején kopaszodó alak, legidegesítőbb tikkje, hogy szemüvegét folyton orra tövére igazítja, akár lecsúszott, akár nem. Hét órai megérkezését követően térdére helyezi kezeit és figyeli a munkába induló tömeget.
Hét óra nyolc: megjelenik az a lány, hátán a hegedűtokkal, fején fejhallgatóval, télen-nyáron szoknyában. Hét óra kilenc: érkezik a fiú, aki folyton késésben van, fut a tornazsákjával. Hét óra tíz, jön Kamilla néni, a szomszédjuk. Kedves, öreg hölgy, bár kissé gonosz. Megy a gyárba takarítani az éjszakás műszak otthagyott mocskát, és megelőzni a délelőttösökét.
Itt megigazítja szemüvegét, hiszen hét óra tizenkettőkor érkezik Ő, a Gyönyörű Angyal, akinek érkezésekor a galambok felröppennek a háztetőről, és ezt csak Emil vette észre eddig, igen, ő tudja ki is ez a nő, ahogy azt is tudja, hogy egyszer majd viszonozza tekintetét, ránéz majd a tér egyetlen biztos pontjára és azonnal beleszeret. Talán ma, talán ma majd nem csak elsétál, talán ma majd észreveszi, hogy a biztos ponton túl Emil nem csak hogy mobilis, de még többfunkciós is! Talán ma!
Órájára pillant, megigazítja szemüvegét, és már meg is jelenik a távolban Ő. Mennyei pillanatok ezek Emil számára, euforikus állapotot hordoz magával a hét óra tizenkettő perc.

végletek

tüdőmben lüktet a fájdalom.
angyaltalan, álomtalan hajsza:
hallgasd, ahogy átordít a falon
halálom és lélegzetem harca

mondanám, hogy örökké itt leszek,
hogy nem adom meg magamat tényleg.
mondanám, hogy nem színházkodom,
hogy nem leszek a legrosszabb véglet.